“Hogyan lehetséges az, hogy ha a fejlődésre való törekvés ott van bennünk, és úgy tűnik, hogy az természetes, mégsem törekszünk folyamatosan a fejlődésre?
Hogyan találhatjuk meg a motivációt, ha elveszítjük? „Miért fejlődnék egyáltalán?” A téma vizsgálata során megfigyelhető volt, hogy sokan ezt a kérdést teszik fel, ha szóba kerül a fejlődés lehetősége. Sokan nem látják, miért kellene foglalkozniuk a fejlődés kérdésével, nem hozzák kapcsolatba a saját maguk által megélt problémákat a fejlődéssel. További megfigyelés, hogy felnőttkorban a fejlődésre való igényt mintha sokkal nehezebb lenne megtalálni, mint gyermekként. Egy bizonyos kor elérése után a természetes késztetés mintha megállna, abbamaradna, elfogyna – ezzel együtt pedig a fent említett tünetekből egyre többet tapasztalunk. Sőt, az is előfordul, hogy épp ezekre a tünetekre, vagy épp ezek kezelésére hivatkozva nem foglalkozunk a fejlődéssel. (Pl. „nem érek rá ezzel foglalkozni, mert túl sok a feladatom, fontosabb dolgom van ennél, túl stresszes az életem.”) A felnőttek fejlesztése, önfejlesztése éppen ezért legtöbbször nehézségekbe ütközik.”
Török-Szabó Balázs: A fejlődéspraktika
(2.1.0. A FEJLŐDÉS: FOLYAMAT – 68. o.)